Tulajdonképpen melyik oldalon áll a tőke az amerikai választási kampányban? A kérdés fontossága nyilvánvaló – és nem csak azért, mert a milliárdosok hatalmas összegeket ölnek Donald Trump vagy Kamala Harris kampányába, masszívan növelve ezzel az egyik vagy a másik oldal súlyát. Még olyan polgári politológusok is, mint Jan-Werner Müller a Princeton Egyetemről, elismerik, hogy a „konzervatív elit és mindenekelőtt a gazdasági elit” – ahogyan Müller a múlt héten a Handelsblattnak nyilatkozta – „nem egyedül, de mégis döntő” szerepet játszik abban, hogy „a szabad vagy a zárt társadalom”, azaz Harris vagy Trump nyeri-e a közelgő választást.
A probléma: az amerikai tőke nem egységes. Nehéz határozott frakciókat megkülönböztetni.
Harrist nyilvánosan mindenekelőtt vállalati vezetők és képviselők színes szövetsége támogatja, akik először szeptember elején nyílt levélben kampányoltak a jelölt mellett, október eleje óta pedig Business Leaders for Harris néven tevékenykednek. Köztük vannak az internetipar olyan személyiségei, mint a Netflix társalapítója, Reed Hastings és a LinkedIn társalapítója, Reid Hoffman, vagy a felhőszolgáltató Box vezetője, Aaron Levie. Más iparágak is képviseltetik magukat, például olyan nagybankok, mint a Bank of America, autóipari konszernek, mint a Ford, olyan vállalatok, mint a Pepsico és az American Airlines. Feltűnő, hogy gyakran inkább a korábbi, mint az aktív vezérigazgatók szólalnak fel Harris mellett. Ennek két oka lehet: vagy a hivatalban lévő főnökök, ahogy Hoffman nemrégiben állította, nem akarnak elköteleződni ügyfeleikre – és a Fehér Ház következő, még meg nem határozott lakóira – való tekintettel; vagy pedig már nem osztják elődeik elszántságát.
Ez utóbbi különösen a nagyhatalmú internetes cégek körében tapasztalható, amelyek közül sokan már régóta közel állnak a „demokratákhoz”. Nemcsak a Trump mellett nyíltan kampányoló Elon Musk, hanem Jeffrey (Jeff) Bezos is fordulatot tett. Az Amazon alapítója megtiltotta a Washington Postnak, amelyet 2013-ban vásárolt meg, hogy hagyományos választási támogatását kiadja. Ez minden bizonnyal Harrisnek szólt volna. Megfigyelők szerint nem csak egyesek, hanem a Szilícium-völgy egésze, különösen a kriptoipar, jobbra tolódik. Ennek megvannak az okai. A legfontosabb talán az, hogy az iparág a globális – nem utolsósorban kínai – konkurenciával szembeni küzdelemben a mesterséges intelligencia (AI) és például a pénzügyi szektor minél erőteljesebb deregulációjára összpontosít, hogy szabad utat engedjen a benne rejlő lehetőségeknek. Trump, aki e tekintetben meglehetősen libertáriánus, inkább hajlandó erre, mint Harris.
Nem meglepő, hogy az olaj- és gázipari vállalatok Trumpot támogatják, akitől nem várható, hogy további lendületet adna a megújuló energiáknak. Érdemes azonban közelebbről megnézni: A „Big Oil”, azaz az olyan cégek, mint az Exxon Mobil – jelentette október elején a Wall Street Journal – szövetségre léptek Trumppal, hogy lebeszéljék őt arról, hogy eltörölje a Biden-féle Inflációcsökkentő Törvény (IRA) energiaátalakítási támogatásait. Ebből ők is mérhetetlenül sokat profitálnak. Az autóipar is inkább Trump oldalára pozicionálja magát, bár Harrisnek is ad némi támogatást – valószínűleg az elektromos autók további támogatásának reményében; a Biden-kormányzat 100 százalékos büntetővámjai a kínai elektromos autók behozatalára, amelyeket még egy Trump is aligha tud felülmúlni, megtették hatásukat.
Mindebben súlya van a Blackrock főnökének, Laurence (Larry) Finknek a kifogásának, amit a Handelsblatt is idézett a múlt héten. Fink kifejtette, hogy mindkét féllel beszélt, szerinte a választások „hosszú távon nem játszanak szerepet”. És bizonyos értelemben igaza is van: az amerikai tőkének mindig is sikerült döntő befolyást gyakorolnia a kormányok politikájára.
Írta: Jörg Kronauer
Forrás: JungeWelt